Bíróság, kalapács

Fülöpszálláson késsel fenyegető férfit vádolnak több bűncselekménnyel

Rendőrség

A Kiskőrösi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki nyolc órán belül két sértettet rabolt ki Fülöpszálláson.

A vádirat szerint a büntetett előéletű férfi 2024. december 16-án, este, egy fülöpszállási dohányboltban szeszes italt akart vásárolni. Amikor az eladó bement a pult mögé, a férfi követte, majd erősen megszorította a karját, és követelte tőle, hogy vegyen ki 20.000 forintot a pénztárból. A sértett hiába kérte a férfit, hogy hagyja abba, a vádlott még erősebben megszorította a nő karját és megismételte a követését. Az erőszak hatására a nő kivett  20.000 forintot a kasszából és átadta a vádlottnak, aki a boltból való távozás előtt felmarkolta a kiválasztott szeszes italt és azzal együtt távozott.

Alig nyolc óra elteltével, az éjjeli órákban a férfi megjelent egy fülöpszállási háznál, mert beszélni akart az ott lakó ismerősével. A nő közölte a férfival, hogy távozzon, mert különben rendőrt hív. A vádlott nem ment el, hanem 10.000 forintot kért a sértettől, aki közölte, hogy nem ad pénzt, és telefonján tárcsázta a rendőrség hívószámát. Erre az elkövető – a sértett akarata ellenére – átmászott a kerítésen és beugrott az udvarra. A nő bemenekült a házba, ahová a férfi követte. Itt a vádlott a sértett nyakához emelt egy kést és többször azzal fenyegette meg, hogy elvágja a nyakát, ha nem kapja meg a pénzt. A fenyegetés hatására a sértett átadta a követelt összeget a vádlottnak.

A férfinek felelnie kell azért is, mert 2024 novemberében a tulajdonos engedélye és beleegyezése nélkül elvitte egy nő autóját és azzal Kecskemétre ment, ahol az autóból kifogyott az üzemanyag. Amikor a tulajdonos Kecskemétre érkezett azért, hogy az autót haza vigye, a férfi azt követelte a nőtől, hogy vigye el még egy helyre, és csak azután induljanak haza. Mivel a nő ezt nem teljesítette, az elkövető a sértett fejét a kormányba nyomta és a megrémült nőt a hátsó ülésre parancsolta, majd az autóval elment az által meghatározott kecskeméti címre. Ezt követően a férfi visszavezette az autót Fülöpszállásra és ott a sértettnek a gépjárművet visszaadta.

Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és rablás bűntette mellett további 5 bűncselekmény elkövetésével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A járási ügyészség a vádiratában 8 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, ha az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri.

A vádlott bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)