Hova menjünk május elsején? Debreceni programajánló

Uncategorized

Ha nem akar otthon ülni, Debrecenben számos lehetőséget találtunk arra, hogyan töltheti el tartalmasan szabadidejét.

Majális a Nagyerdei Stadionban

Reggel 9-től az éjszakába nyúlik a Nagyerdőn a majális. A Stadiont övező parkban és a magában a Stadionban folyamatosak a programok május 1-én. A vendéglátó helyek egész nap várják és kiszolgálják a közönséget.<$
Tömegeknek szóló, közösségi fitness foglalkozással kezdődik a nagyerdei majális a Nagyerdei Stadion belsejében, a játéktéren reggel 9 órakor. A délelőtt a gyerekekkel kikapcsolódó családoké:

10 órakor térzene vezeti fel a gyerekelőadásokat;

11 órától sorban az Állatkert felőli oldalon lévő színpadra lép a Kíváncsi Katica, a Vojtina Színház, s a Csokonai Színház társulata – egyik előadás látványosabb, mint a másik.

Kora délután a rendőrök négylábú bajtársaikkal tartanak kutyabemutatót, ahogyan a belefér a programba a tűzoltók előadása is.

A futball iránt érdeklődők délben Herczeg Andrással, az elő klasszikussal vesznek részt stadiontúrán, találkozó a DVSC-Shopnál, ahonnan 15 órakor újabb túra indul – ráadásul ekkor vágják fel a Nagyerdei Stadion születésnapi tortáját is.$ Takács Nikolasz 14 órakor ad koncertet.

Fél hatkor indul a mandula az Állatkert felőli színpadon:

a Padlás, valamint a Bonnie és Clyde musicalek válogatott slágereivel szórakoztatja a közönséget a Csokonai Színház,

fél hétkor az idén 30 éves Rocksuli sláger- és örömzenéje következik,

fél nyolckor a Wyrfarkas dobogtatja meg a dobhártyákat és a szíveket.

A Bajnokok Ligája hívők sem maradnak program nélkül: este a RED nagykivetítőin élvezhető az elődöntő mérkőzés.
…s egész nap szól a zene ! Jó kedv van – rossz idő nincs!

Táncos Majális és Hajdúsági Kézműves Sörök Mustrája

Közkívánatra ismét megrendezik a Hajdúsági Kézműves Sörök Mustráját: csapra verik a megye sörfőzdéinek (Hajdúsági Serfőzde, Hajdúböszörmény; Bocskai Freedom, Hajdúnánás; Mianyánk Kézműves Sörfőzde, Debrecen és Debreczeni Sörfőzde, Debrecen) és egy meghívott vendég, a törökszentmiklósi Ugar Sörfőzde söreit.

PROGRAM:
10:00-11:00 Békás-tó, rendezvénytér
JAZZ FIVE

11:00-12.00 Békás-tó, rendezvénytér
BÜRKÖS ZENEKAR

12:30-13:00 Nagyerdei Szabadtéri Színpad
MÁJUSFA-ÁLLÍTÁS

13:00-13:30 Nagyerdei Szabadtéri Színpad
NÉPI EGYÜTTESEK MŰSORA

13:30-19:00 Nagyerdei Szabadtéri Színpad
CSOPORTOK TÁNCOS MŰSORA

14:00-18:00 Békás-tó, rendezvénytér
CSOPORTOK TÁNCOS MŰSORA

A programok ingyenesen látogathatók!

Kiállítások jó áron a Modemben

Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ május 1-jén is várja a művészetkedvelőket: ezen a napon egységesen mindenki 200 forintért nézheti meg az aktuális kiállításokat. A harmadik emeleti kiállítótérben a Megy, Megáll, Marad tárlat mutat be egy szubjektív válogatást a környező országok művészeitől. A második emeleten ROTERS&SZOLNOKI: Wunderblock és Keserue Zsolt: Nemzeti Tankönyv kiállítása tematizálja az identitás-újraírás folyamatait a gyorsan változó történelmi körülmények között.  A földszinten pedig Benczúr Emese, Imre Mariann, Szíj Kamilla, Szira Henrietta és Tarr Hajnalka MÁNIA. Csendes stratégiák tárlata mutatja be a különböző mániákat.

Majálisozzunk a Nagyerdei Víztorony tetőteraszán!

Ebédeljetek meg a családdal, majd gyertek ki majálisozni a Nagyerdei Víztorony tetőteraszára. Ússzunk együtt a legszabadabb ütemekkel és élvezd a legpazarabb panorámát a Nagyerdő szívében! A különleges geometriájú Fröccsbár és tetőterasz egyedi élményt és kilátást biztosít a bulinak, miközben kellemes fények és kiváló zene biztosítja a kivételes élményt délután 3-tól egészen estig! Gyere és lazulj velünk egy nagyot a Június Forest Bump előtt!

FIGYELEM!
Mivel a helyszín befogadóképessége korlátozott, ezért érdemes időben érkezni, hogy biztosan feljuss a teraszra!

Start: 15:00
End: 22:00

LINE UP:

Dirty Ice
EULEN
Noel b2b Danny P

TICKETS

Helyszínen: 2.000 HUF

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják.
A beléptetés jogát a szervezők fenntartják. Korhatár: 18+
A belépőjegy megvásárlásával a jegytulajdonos elfogadja a rendezvény házirendjét és tudomásul veszi, hogy azt a rendezők betartatják!

Rendkívüli nyitva tartás az Agórában

Május elsején rendkívüli nyitva tartással, 10-től 18 óráig várja vendégeit az Agóra. Egy interaktív foglalkozás keretében sétáltathattok színeket, megismerkedhettek a hazai fafajokkal, a legfontosabb magyar találmányokkal vagy a 150 éves periódusos rendszerrel, de láthattok Villám showt is.

Családi majális a Családsegítőnél

A DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja május 1-én 14 órától Debrecen, Thomas Mann utca 2/A szám alatti székhelyükön rendezi meg az “Együtt vagyunk Debrecen, együtt a családdokkal” elnevezésű programot.
Az eseményt Dr. Papp László, Debrecen Város polgármestere nyitja meg. 

A DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja szeretné figyelmükbe ajánlani a 2019. május 1-én 14 órától Debrecen, Thomas…

Közzétette: Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum – KEF – 2019. április 29., hétfő