Debreceni crossfit-siker

Sport

Második lett a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium csapata a középiskolások számára rendezett crossfit bajnokságon Debrecenben.

Futás homokzsákkal, kötélmászás, felülés, törzsemelés, tolódzkodás, helyből felugrás, létrán mászás, fekvőtámasz, húzódzkodás, guggolásból medicinlabda dobás – ezeket a versenyszámokat kellett teljesíteniük a diákoknak minél rövidebb időn belül a Szent József Gimnáziumban kialakított pályán.

A BeStrong Kondipark Debreceni Középiskolai Bajnokság és Vitalitás Nap elnevezésű csapatversenyre több mint tíz intézményből érkeztek a sportoló diákok. A honvéd iskola egyik háromfős csapata a dobogó második fokára állhatott, Kalapos Ferenc tizedikes katonanövendék egyéni eredményét tekintve az ötödik helyet szerezte meg.

Résztvevők: Kalapos Ferenc, Dévai Botond, Virányi Zoltán, Kovács János, Harsányi Attila, Gál János 9-10-11. évfolyamos növendékek.

Markovics Zita hadnagy