Motoros nap Kecskeméten

Rendőrség

A Bács-Kiskun Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szezonnyitó programra invitálta a motorosokat.

 

A baleset-megelőzési bizottság és a megyei főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya – a Füredi Autósiskola segítő közreműködésével – a kecskeméti Birizdokart pályán bonyolította le 2019. április 13-án az elsősorban motorosokat megcélzó, szezonnyitó rendezvényét, amelynek nem titkolt célja többek között a balesetek megelőzése volt.

A résztvevők – ismereteik felfrissítésére – teszteket tölthettek ki, és a helyes válaszokat szakember segítségével elemezték. A megfelelő kategóriájú vezetői engedéllyel rendelkezők részére lehetőség nyílt az ügyességi motoros pályán és a gokart pályán való megmérettetésre is, valamint szimulátor segítségével közlekedési szituációkat oldhattak meg.

A szülőkkel érkező fiatalabb korosztály sem unatkozott: vezethettek lábhajtású gokartot „részeg szemüveg”-ben, játszhattak óriás kocka-kirakóval, amelyen közlekedési táblákat kellett felismerni, illetve társasjátékok, színezők és feladatlapok várták a legkisebbeket.

A programot kaszkadőr bemutató és motorszentelés színesítette, továbbá lehetőség nyílt a helyszínen véradásra is, amelyben a Vöröskereszt munkatársai működtek közre.

A tesztlapot és az ügyességi motoros pályát legjobban teljesítők részt vehetnek a 2019. május 4-én a Hungaroringen idén már ötödik alkalommal megrendezésre kerülő „Motofeszt” eseménysorozaton, amelynek központi témája a közlekedésbiztonság lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.