A sportpálya öltözőjébe zárta a gyerekeket

Rendőrség
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 31 éves férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint bezárt két gyereket a szerepi sportpálya öltözőjébe.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a 31 éves szerepi lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint Szerepen 2015. augusztus 30-án 19 óra körüli időben, egy futballmérkőzést követően egy ott dolgozó férfi a sportpálya öltözőjébe behívta azt a 12 éves és 13 éves gyermeket, akik a sportszerek pakolásában segíteni szoktak, majd kulccsal rájuk zárta az ajtót. A két fiú hiába kérte a gyanúsítottat, hogy engedje ki őket az öltözőből, mert a szüleik aggódni fognak értük. A férfi csak két órával később nyitotta ki, amikor egy hozzátartozó már dörömbölni kezdett az ajtón. A 31 éves férfi ekkor az öltözőből kiengedte a gyermekeket, akik hazamentek, és elmondták a szüleiknek, hogy mi történt.

Az esetről az egyik gyermek édesanyja tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit otthonában elfogták és előállították a Püspökladányi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség a helyi lakossal szemben – szabadlábon hagyása mellett – folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségre.