A rendőrök és a polgárőrök együtt járták Debrecen külterületeit

Rendőrség

A rendőrök a helyi polgárőrökkel közösen fokozott figyelmet fordítanak a Debrecen külterületein élőkre, ezért 2015. január 21-én ismét közös ellenőrzést tartottak. A járőrözésben ez alkalommal is részt vettek a lovas rendőrök, akikhez a hatékonyság további növelése érdekében csatlakoztak a lovas polgárőrök is.

A közbiztonság fenntartásáért, valamint annak tovább javításáért és az ott élők biztonságérzetének növelése érdekében végrehajtott ellenőrzés célja az volt, hogy az embereket bűnmegelőzési tanácsokkal lássák el a rendőrök és kapcsolatot teremtsenek a hétvégi házas, zártkertes területeken, és a tanyavilágban lakókkal.

Ezeken a területeken élők – főleg az egyedülálló, vagy idős emberek – fokozott veszélynek vannak kitéve, mert koruk, egészségi állapotuk, vagy vagyoni helyzetük miatt nem tudják magukat megfelelően ellátni vagy házukat fűteni.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a lakosságot, hogy amennyiben hideg, fűtetlen lakásban élő, idős, beteg, vagy egyéb okból segítségre szoruló személyről tudomást szereznek, hívják a 107-es, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.