Kutya láncon

Három kutyát tartott embertelen körülmények között egy férfi Bács-Kiskun megyében

A Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki a háza udvarában felhalmozott hulladékok közt úgy tartotta három kutyáját, hogy hónapokon át nem biztosította az állatok létszükségleteinek megfelelő feltételeit.

Uszódon balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott az eltiltás alatt vezető autós

A Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt egy járművezetéstől eltiltott férfival szemben, aki egy álló gépkocsi kikerülésekor az előzését megkezdő motoros elé kormányozta autóját, majd a baleset helyszínéről segítségnyújtás nélkül elhajtott.

6,5 kilogramm marihuána átvétele közben bukott le egy kecskeméti droghálózat vezetője

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kábítószer-kereskedelem és birtoklás miatt vádat emelt egy droghálózat nyolc tagjával szemben, amelynek vezetője – a vád szerint – az áruházi parkolóban 6,5 kg marihuána átvétele közben bukott le.

Bíróság, kalapács

Anyja nevére nyitott bankszámlára utaltatta a kicsalt pénzt egy fiatalkorú, a Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt ellene

A Kecskeméti Járási Ügyészség közokirat-hamisítás, személyes adattal visszaélés és üzletszerű csalás miatt vádat emelt egy fiatalkorúval szemben, aki – a vád szerint – anyja nevére bankszámlát nyitott és a kicsalt összegeket oda utaltatta.

Bíróság, kalapács

Ököllel ütötte meg egy kisteherautó szélvédőjét egy férfi Soltvadkerten, vádat emeltek ellene

A Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki – a vád szerint – mivel a sértett sofőr kanyarodását szabálytalannak ítélte, az autó elé futott és ököllel a gépjármű szélvédőjére ütött.

Szeged, Prof. Dr. Dávid Lajos, Gyógyszerészeti Intézet, Dóm tér, Nemzeti Emlékcsarnok, Pantheon, emléktábla, avatás, Hankó Balázs, Kiss-Rigó László, Rovó László

Az ügyészség őrizetbe vette dr. Hankó Balázs országgyűlési képviselőt

A hűtlen kezelés bűncselekménye miatt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként – mentelmi jogának felfüggesztése után – az ügyészség őrizetbe vette és gyanúsítottként kihallgatta dr. Hankó Balázs országgyűlési képviselőt.