“Egerek” – Rajzpályázat és kiállítás

Kultúra

Urbán Gyula Egerek című mesejátékához kapcsolódva nemrégiben rajzpályázatot hirdetett kisiskolások számára a Csokonai Színház. Az előadás egy sajtműhelyben zajló Rómeó és Júlia-történet: a fehér és a szürke szőrű egércsalád gyermekei – Soma és Fruzsina – egymásba szeretnek, s ezzel konfliktusok sora kezdődik el. A megoldásig mulatságos kalandokon és a Nagy Macskamágus varázslatain keresztül vezet a fiatalok útja, s közben kedves, fülbemászó dalbetétek, remek jelmezek, nagyszabású díszletek szórakoztatták a gyerekeket és a felnőtteket.

A rajzpályázaton olyan alkotásokat várt a színház, melyeket az előadás ihletett és A/4-es méretű rajzlapra készültek zsírkrétával, színes ceruzával vagy vízfestékkel.

 

Az alsó tagozatosok nagy számban jelentkeztek a versenyre, március 25-ig több mint kétszáz pályamunka érkezett be. A legjobbnak ítélt alkotásokat ötfős zsűri válogatta ki: Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója; Máthé András fotóművész; Lapis József szerkesztő, kritikus; Józsa Sándor Holló László-díjas festő- és grafikusművész és Szabó Katalin, a DMK Újkerti Közösségi Ház egységvezetője. A zsűrinek nem volt egyszerű dolga, a döntés folyamatáról netnaplójában így ír Lapis József: „Nem tudom eldönteni, hogy nehéz, vagy inkább lehetetlen az értékelés, a zsűritársakon is mintha némi tanácstalanságot látnék először, de aztán nekikezdünk, szortírozunk, befogadunk, gondolkodunk, ütköztetünk. Tisztelet, vérző szív. (Nekem az ufószerű egerek tetszenek.) Fölmerül, hogy a felajánlott jutalmakat csoportosítsuk, és kevesebb díjat osszunk ki, de aztán abban maradunk, hogy legyen minél több díjazott – terítsük ki az örömöt.”

 

Az eredményhirdetés 2016. április 11-én, 11 órától az Újkert Közösségi Házban volt – ugyanitt tekinthető meg az ötven kiválasztott pályaműből rendezett kiállítás. Utóbbit Gemza Melinda nyitotta meg a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjainak közreműködésével.

 

A díjazottak:

 

1-2 osztály

 

  1. Egresi László (Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, 2/b)
  2. Szabó Virág (Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola, 2/b)
  • Szabó Barbara (Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, 2/a)

 

3-4 osztály

 

  1. Fodor Enikő Liza (Ebesi Arany János Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI, 3/b)
  2. Palóczi Fanni (Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, 3/a)
  • Krekk Petra (Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola)

 

Nyereményeket felajánló támogatók: Karaván Művészeti Alapítvány, Vojtina Bábszínház, Debreceni Pagony, Nagyerdei Kultúrpark, DE Botanikus Kert, Made in Delikátesz, Ziccer Tenisz és Szabadidő Club, Déri Múzeum, Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft., Agóra Tudományos Élményközpont, Maminvent, Debreceni Művelődési Központ, Máthé András fotóművész, Makovei Árnyékolástechnika, Makó Reklám, Pharmaprint Kft., Antali Edit Szilvia, Németh Jolán