GKI: sokféleképpen hat a forint gyengülése a gazdaságra

Gazdaság

A forint április vége óta bekövetkezett értékvesztése növeli az inflációt, a gazdaság versenyképességét azonban javíthatja, míg a költségvetésre többféleképpen is kihat, a jegybanknak pedig nyereséget hozhat – közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében a GKI Gazdaságkutató szerdán.

A több évnyi tartós, de enyhe értékvesztés után a forint értéke jelentősen, 6 százalékkal csökkent az euróhoz és 10 százalékkal a dollárhoz képest július elejére az április végi árfolyamhoz képest, majd enyhén korrigált – idézte fel elemzésében a kutatóintézet.
A GKI összegezte, az importált termékek árának növekedése emeli a fogyasztói árindexet, számos termék esetén az emelkedő importár akár ki is árazhatja a piacról a behozott terméket, ami a hazai termelők számára jelentősebb áremelést tesz lehetővé. A keresetek elmúlt években bekövetkezett erőteljes emelkedésének hatása még alig jelent meg az árakban, de az importverseny gyengülésével ez is erőteljesebben érvényesülhet – közölték.
A gyengülő hazai valuta javíthatja a gazdaság versenyképességét, mivel elvben ösztönzi az exportot – állapították meg. A gyenge forint exportösztönző hatását azonban korlátozza, hogy az export túlnyomó részét a multinacionális cégek bonyolítják le, amelyek jellemzően nagy importaránnyal dolgoznak és belső elszámolásukban az árfolyam kevés szerepet játszik – tették hozzá.

A GKI úgy számol, hogy a 320 forintos euró árfolyam mellett a le nem hívott EU-források átértékelődéséből 300-350 milliárd forint többlet keletkezik a költségvetésben, a gyengülő forint másrészt viszont növeli a költségvetés finanszírozási költségét.

A forint 1 százalékos leértékelése 70-80 milliárd forint nyereséget jelent a Magyar Nemzeti Banknak a devizatartalék átértékelődése következtében – hívták fel a figyelmet. A nyereséget a jegybank használhatja alapítványi célra vagy a költségvetésbe is befizetheti – mutattak rá.