Közgazdász: az ország bizonyos részein 6-8 százalék körüli a munkanélküliség

Gazdaság

Az ország több régiójában 6-8 százalék körül van a munkanélküliség – mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

A közgazdász szerint ezen régiók közé tartozik az észak-magyarországi, az észak-alföldi és a dél-dunántúli.
A munkanélküliség Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya, Tolna és Somogy megyében a legnagyobb – tette hozzá.
Úgy vélte, munkahelyeket ezekben a régiókban leginkább a helyi kisvállalkozások tudnának teremteni, ezért ezeket kellene helyzetbe hozni.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte, hogy a január-márciusi időszakban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 66 ezerrel, 207 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,5 százalékponttal, 4,5 százalékra csökkent.