Törölni kell az Adidas három párhuzamos sávból álló európai uniós védjegyét

Európa

Az Adidas német sportszergyártó nem bizonyította, hogy a bármely irányban felvihető, három párhuzamos sávból álló márkajelzésének alkalmazásával az Európai Unió egész területén megszerezte volna annak minden más jelzéstől megkülönböztető képességét, ezért az uniós bíróság helybenhagyta az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a védjegy törlését előíró döntését.

Az ügy előzménye, hogy védjegybejelentési kérelmében az Adidas úgy írta le a védjegyet, mint három párhuzamos, egymástól egyenlő távolságra lévő, egyenlő szélességű sávból álló jelzést, amely sávok bármilyen irányban felvihetők a termékre. 2016-ban az EUIPO, a Shoe Branding Europe BVBA nevű belga cég által benyújtott törlési kérelmet követően törölte a védjegyet, mivel az nem rendelkezett elegendő megkülönböztető képességgel.

Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdai ítéletében helybenhagyta az EUIPO törlési határozatát, és elutasította az Adidas keresetét a határozat ellen.

Ítéletében a bíróság kiemelte, a szóban forgó védjegy nem úgynevezett mintavédjegy, amely szabályosan ismétlődő elemek sorozatából áll, hanem egy közönséges ábrás védjegy. Színsémája – fehér alapon fekete sávok – eltér annak lajstromozott alakjától, így az nem vehető figyelembe.

Megállapította, az EUIPO nem vétett értékelési hibát a védjegy uniós területi használatát, és a használat révén megszerzett megkülönböztető képességet illetően. Az Adidas által szolgáltatott bizonyítékok közül ugyanis csak azok bírtak jelentőséggel, amelyek mindössze öt tagállamra vonatkoztak, és nem az unió egészére – tették hozzá.