Bazsa Györgyöt köszöntötték

Egyetem

Kollégái, pályatársai, barátai ünnepelték 75. születésnapja alkalmából a Debreceni Egyetem korábbi rektorát, Bazsa György professzor emeritust.

„Az élet értékét nem a tartama, hanem a tartalma adja” – Stephen Samuel Wise szavaival köszöntötte Gáspár Vilmos, a Természettudományi és Technológiai Kar Fizikai Kémiai Tanszékének vezetője Bazsa György professzor emeritust 75. születésnapja alkalmából szerdán az egyetem Kémiai Intézetében.

Gáspár Vilmos ünnepi köszöntőjében felidézte Bazsa György pályájának állomásait a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd a Debreceni Egyetemen, kiemelve, hogy az 1995 és 1999 között rektori tisztséget betöltő professzor nevéhez fűződik a debreceni egyetemek integrációja.

– Iskolateremtő tevékenységét számos doktori és kandidátusi értekezés támogatása fémjelzi, kollégáival gyakran jelentetett meg közös közleményt, és minden szinten részt vett a fizikai kémia oktatásában: többek között az Atkins-féle nemzetközileg használt tankönyv fordításának megszervezésével is segítette azt – sorolta Gáspár Vilmos.

A tanszékvezető kitért rá, hogy Bazsa György már egyetemi docensként aktív szerepet vállalt a közéletben, 1993 és 1995 között az Országos Doktori és Habilitációs Bizottság alapító elnöke, 2007 és 2012 között pedig a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke volt.

A professzor emeritust a Debreceni Egyetem vezetése nevében Varga Zsolt tudományos igazgató köszöntötte, aki maga is vegyészként végzett, s méltatásában felidézte a régi barátság kezdetét.

A születésnapos professzor elmondta, hogy egész pályája során meghatározó szerepet játszott a pozitív hozzáállás: mindig félig telinek látta azt a bizonyos poharat, és a vizsgákon is arra volt kíváncsi, hogy mit tud a hallgató, nem pedig arra, hogy mit nem.